2011. január 21., péntek

Középdöntő előtt

A vb szerintem eddig túl sok meglepetést nem okozott, persze azért érdemes megemlíteni az argentínok szárnyalását és a szlovákok betlijét. Franciák nagyon erősek, valahogy az az érzésem, hogy szórakoznak mindenkivel. Spanyolok ellen is azért lett döntetlen, mert nem hitték, hogy a végén a spanyolok még feljöhetnek, és nem számoltak a Sterbik-faktorral. Nem hinném, hogy veszélyben forogna az elődöntőjük, ahhoz sorozatban rossz napokat kellene kifogniuk, úgy hogy mindenki a tudása alatt játszik. Azt azért hozzá kell tennem, hogy én például Karabaticot még nem láttam nagyon rosszul játszani, voltak átlagos meccsei, de jónéhány magyar kézilabdázó boldog volna, ha tized annyira menne nekik a játék, mint Nikonak.
Magyarokról pár szót. Már a vb előtt is hangoztattam, hogy Gálnak nincs ott a helye. Lassú, védekezése pocsék, öregszik. Ez szépen be is bizonyosodott, Mocsai nem is szokta szerencsére sokat pályán hagyni. Már a labda megfogása is nehezére esik. Jobblövő poszt a leglyukasabb Laci nélkül, de talán már tavasszal csatlakozik a fiúkhoz. Nagyon bízom benne, mert ő az egyetlen világklasszis lövőnk, és a védekezés oszlopa is egyben. Mocsai T. indokolatlanul van sokat a pályán, bár igaz, hogy balkezes lövő nincs is más, Kornél szokott abból a pozícióból próbálkozni még kisebb-nagyobb sikerrel. Szélsőkkel nincs gond, egyedül talán Gulyás teljesít a vártnál gyengébben. Irányító poszton is rendben vagyunk, Máténak jót tett, hogy Szegeden megtapasztalhatta a BL ritmust, Csaszi meg ha kellő önbizalommal rendelkezik, megállíthatatlan. Kapusok. Tartom a véleményem, hogy Tatait is vinni kellett volna, mondjuk pont Gál helyett. Fazék az elején nem találta a helyét, szerencse, hogy Mikler nagyon jól védett, megszerezve ezzel a kapusok rangsorában a negyedik helyet. Beállósok közül Zubai viszi a prímet, hihetetlen milyen testhelyzetekből tud gólt lőni, Timu meg a védelemben jeleskedik. Lövőkből sajnos nem vagyunk eleresztve. Ilyés lövöldöz kisebb-nagyobb sikerrel, Katza nincs formában, Mocsai sose volt egy komoly lövőjátékos, Nagy K. sem hozza azt, amit vártunk tőle (mondjuk nem csodálom, hiszen Veszprémben inkább csak a kispadot melegíti, főként komoly meccseken). Szerencsére jön Perez. Igaz, hogy 39 éves, de még mindig klasszis. Lehet, hogy mérkőzésenként csak 20-25 percet fog játszani, de akkor is tuti be fog akasztani pár bombát, és már ez komoly fegyvertény lehet. Ráadásul tőle félnek talán legjobban az ellenfelek, mondjuk a franciák nem hiszem, hogy bárkitől is félnének, de a többi csapat azért oda fog rá figyelni, így megnyílhat a többieknek jobban a tér. Jósolni nem mernék a középdöntős meccsek kimenetelét illetően, mert ez a magyar csapat képes bárkit megfogni, de tudnak nagyon rosszul is játszani. Annyi azért borítékolható, hogy a franciákat nem fogjuk megverni, de a németek és a spanyolok ellen lehet keresnivalónk, DE csakis koncentrált játékkal és jól kidolgozott taktikával. Ha legalább egy meccset nyerünk, akkor szinte biztos, hogy játszhatunk a 7. helyért, ami ugye olimpiai kvalifikációt érne. :) Ez egyébként hatalmas eredmény lenne ebben komoly mezőnyben, ráadásul Nagy Laci nélkül.
Külön öröm, hogy a szegedi játékosok nagy szerepet vállalnak a csapat sikerében, és nem csak csereként számít rájuk Mocsai mester. Itt külön megemlíteném Törő csoda-gólját. (http://www.youtube.com/watch?v=tggKeYbruSI) Nem semmi ez az ember, remélem a Pickben is ezt a formáját fogja hozni tavasszal.
Egyébként a végső siker szempontjából a frnaciáknak szorítok, annyira szeretem a játékukat, és hogy sose adják fel a meccset. Karabatic, Abalo, Guigou megmozdulásai pedig élményszámba mennek, remélem ők nyernek megint, mi meg elcsípjük a 7. helyet. :)
Hajrá Magyarország!!!!!!

2010. november 30., kedd

Pick Szeged-Csehovszki Medvegyi (2010. november 28.)

Mint említettem okosabbak lettünk. Bár nem sokkal. Mondtam, hogy nem lesz egyszerű a meccs. Sajnos még annál is nehezebb lett, mint amit vártam. Túl nagy volt a teher a Fiúkon, ezt nem bírták el. Sokan úgy mentek ki a csarnokba, hogy ma csak nyerhetünk. Azért annál sokkal jobb ez az orosz csapat, hogy bárki biztosra mehessen ellenük. Látható volt, hogy Maximov 100%-osan felkészült belőlünk. Mondjuk én arról teljesen meg vagyok győződve, hogy ha nem hibázunk ennyit, akkor sokkal szorosabb lehetett volna. Nem volt benne a meccsben a döntetelen sem, a győzelem meg pláne nem, de ennyit hibázni luxus bárki ellen. Afelől se legyen senkinek kétsége, hogy Skala is felkészítette maximálisan a Szegedet, csak ha a Fiúk nem teszik, amit kér tőlük, akkor nem sokat tehet.
Az eredmény egyébként 22-29 lett. Nagy verés nem lett, mert küzdött a Csapat, csak éppen nem ment. A védekezéssel nem is voltak túl nagy gondok (bár megint elég tisztán lőhettek a medvék), de a támadás nagyon nyögvenyelős volt. Csak Máté tudta az oroszokat megtréfálni. Előző írásomban jeleztem, hogy MINIMUM két jó vagy extra lövőteljesítmény kell, hogy nyerni tudjunk. Sajnos ez nem volt meg, Katza rendszeresen ráugrott a falra, Sulc láthatóan szenved hetek óta, hatalmas visszaesést mutat, remélem, hogy nemsokára magára talál. Butenko meg még mindig sötét ló számomra. Mivel nagyon kevés a minőségi cserénk, nagyon megérezzük, ha az alapemberek folyamatosan betliznek. Beocanin meg az első pár meccs kivételével nem mutatott sokat. Nem gondolom, hogy képességbeli gondjai lennének, inkább morálisan esett szét talán. Szabit sajnos megették a Medvék, főleg a 2. félidőben. Kapusokkal nem volt nagy gond, bár az extra teljesítmény elmaradt, de azzal sem győztünk volna szerintem.  Szélsőink hoztak egy gyenge közepes szintet, bár Törőtől én többet vártam, mikor leigazoltuk, remélem be is bizonyítja, hogy tud ő megbízhatóan is játszani. Tomás most jó volt, ha használható labdát kapott, bedobta. Sajnos szinte csak Lékai dicsérhető, egy ember pedig nem fog meccset nyerni. A találkozón egyébként kiküldték pirossal Dibirovot és Harbokot, de ezt se tudtuk kihasználni. Az oroszok nagyon felkészültek voltak, fegyelmezetten játszottak, akkor volt esélyünk, mikor nem tudtak gyorsan visszarendeződni, de ez nem sokszor történt meg. Számomra nem lesz túlságosan emlékezetes ez a meccs. Sajnos egy percig nem volt esélyünk. Kicsit az volt az érzésem, hogy a Fiúk megelégedtek azzal a két ponttal, amit Csehovból hoztak haza. A továbbjutásunk még csak most fog eldőlni. Szerdán lesz egy Kecskemét elleni bajnoki, ahonnan kötelező elhozni a 2 pontot. Szombaton pedig a sorsdöntő Minszk elleni itthoni BL meccs. Sajnos kinn nem tudtuk megverni őket, pedig sokáig kezünkben volt a meccs. Most muszáj lesz győzni, különben elúszhat a továbbjutás, hiszen tavasszal jön még egy hazai Valladolid elleni mérkőzés, és ezen kívül Svájcban és Dániában játszunk. Egyik se lesz sétagalopp.  Ha a hátralévő 4 meccsen minimum 3 pontot szerzünk, akkor jók vagyunk. Ez egyáltalán nem lehetetlen, csak nagyon kell, hogy a kontraformát mutató játékosok magukra találjanak, különben nagyon nehéz lesz! Nagyon bízom benne, hogy a spanyolokat elkapjuk itthon!
Talán öröm az ürömben, hogy most jöttek ki ezek a hibák, és nem később. Ezeket ki kell elemezni, és előre kell tekinteni! Most jön csak a neheze!
HAJRÁ SZEGED!!!

2010. november 25., csütörtök

Pick - Medvegyi előtt


2004. okt. 23. Újszeged, Sportcsarnok, 4500 fanatikus drukker. Pick Szeged-Barcelona. Leírhatatlan érzés volt megtapasztalni azt a hangulatot ami ott és akkor uralkodott, egyből a rabja lettem. Rengeteg meccset láttam már tv-ben és élőben is, szóval szakmázásoktól se lesznek mentesek az írásaim, bár én csak egy laikus vagyok, nyilván nem szakértő. Próbálom a csapat meccseit egy szegedi szurkoló szemszögéből bemutatni, persze kritikákat is megfogalmazok majd.
A Pick Szeged készül az orosz medvék ellen... Nem vehetjük azonban biztosra a szegedi győzelmet. Nem lesz könnyű, nagyon nem. Az oroszok vért fognak inni a meccs előtt, hiszen a vereségüket minden kézilabdás szaklap kiemelte, hozzájuk nem győzni járnak az ellenfelek, főleg nem egy olyan csapat, amelyik a nyáron újjáalakult szinte, és a kispadja is jóval rövidebb. Illetve Maximov Mesterről se feledkezzünk meg, aki komoly nemzetközi szaktekintély, nem ma kezdte az edzősködést, biztosra veszem, hogy kielemzi a Szeged játékát, amennyire csak tudja. Ezek alapján nekünk megint csak valami váratlannal kellene előrukkolnunk. A legfontosabb a kemény, agresszív védekezés. Úgy gondolom a Herbert-Bajorhegyi kettős képes kivenni a játékból Chipurint, viszont ha a nagy lövőkre, Shelmenkora, Harbokra nem lépünk ki, akkor nagy bajba kerülhetünk. Azt kellene elérni, hogy szélről próbálkozzanak többet, hiszen ha Tatai Peti úgy véd, mint az előző meccsen, akkor nagy gond nem lesz. Persze nem tudhatjuk, hogy ő vagy Mikler Roli kezd, ezt majd Skala eldönti.  Mikler is képes meccseket eldönteni, ezt már bizonyította. Nálam viszont azért Tatai az elsőszámú kapus, mert rengetegszer megmutatta már, hogy döntő pillantokban képes fantasztikus bravúrokra és igazi hetesölő. Reméljük, valamelyik fiú elkapja a fonalat, mert jó kapusteljesítmény nélkül nem sok esélyünk van. Ugyanilyen jó teljesítményre lesz szükség támadásban is. A Medvegyinek talán nem fekszik a Szeged stílusa, a gyors lábú, jól cselező játékosok könnyen közel tudnak a kapuhoz férkőzni. Sulc nem villogott az utóbbi két meccsünkön, de nem hiszem, hogy elfelejtett volna kézilabdázni, a rutinjára szükség lesz. Zubai Szabi fantasztikus formában van, bár a 2 méteres orosz védők között nagyon nehéz dolga lesz megint, viszont ha megint nyitottat védekezik a Medvegyi, akkor talán több helye lesz. Butenko-ról szándékosan nem írok semmit, mert még mindig nem tudom, hogy valójában mire képes. Örülnék, ha az lenne az igazi arca, amit az oroszországi túra óta látunk, nagyon bízom benne, és szurkolok neki! Lékai. Egy zseni a gyerek, és még csak 22 éves. Iszonyatos játékintelligenciája van, és nagyon jó lövő is emellett. Ezekkel tudja nagyon komolyan egyensúlyozni vékony termetét.  Ráadásul motivált és élvezi a játékot! Ha legalább két lövőnknek (Sulc, Katza, Dusan, Butenko) jól fog menni, akkor komoly győzelmi esélyeink lesznek, amivel hatalmas lépést tennénk a legjobb 16 közé jutáshoz. További számolgatásba még nem mennék bele, mert sok minden történhet a hátralévő meccseken, de egy biztos: ha az utóbbi mérkőzéseken mutatott akarattal, motivációval játszik a Csapat, akkor nem kérdés, hogy helye lesz a legjobb 16 között! Bár ez számomra most sem kérdés!
Még pár nap, és okosabbak leszünk! Biztos vagyok benne, hogy Skala és Haris nagyon jól felkészíti a Fiúkat! Ha jól tudom, szerdáig már a jegyek 70%-a elkelt, nyilvánvalóan teltház lesz, ez még egy hatalmas löketet adhat a Csapatnak!
Hajrá Pick Szeged! Meg tudjátok csinálni! Bizonyítsátok be, hogy nekünk is helyünk van a nemzetközi élmezőnyben, nem csak a Veszprémnek! Itt az ideje, hogy az európai élklubok újra veszíteni járjanak Szegedre! Vasárnap zúgjon a  csarnokban: PICK SZEGED! PICK SZEGED! PICK SZEGED!